Következő generációs virtualizációs infrastruktúra-projektek az EMEA-régióban
szerző: Nathaniel Martinez, IDC UK

A virtualizáció továbbra is lendületesen, egyre szélesebb körben terjed az EMEA-régióban. Végfelhasználók, értékesítési partnerek és IT-szállítók körében kivívott népszerűségét a február végén Cannes-ban megrendezett első európai VMworld konferencia is igazolta.

Az IDC nézete szerint a virtualizáció a dinamikus informatika alapja. Olyan folyamat, amelynek során logikailag megszüntetik az adott technológia fizikai vagy egyéb korlátait. Az alkalmazást a mögöttes hardverről leválasztva a virtualizáció lehetővé teszi az ügyfél számára a szolgáltatásorientált infrastruktúra kialakítását, a szolgáltatásmenedzsment megvalósítását, valamint a szabályalapú automatizálás bevezetését a háttérinfrastruktúra nyújtásában és felügyeletében.

A szervervirtualizáció gyakran része a nagyvállalati IT-re jellemző általános virtualizációs trendnek, amely a tárolóvirtualizációt, a hálózati virtualizációt, a virtuális kliensekre épülő számítástechnikát és a munkaterhelés menedzselését is magában foglalja. A szervervirtualizációt gyakran alkalmazzák a szerverek „túlszaporodásának” megelőzésére, a szerverhasználat hatékonyságának növelésére, a katasztrófaelhárítás, a fejlesztés és a tesztelés támogatására, a szerverek rendelkezésre állásának javítására, valamint a szerveradminisztráció központosítására.

Az IDC 2007 januárjában bejelentette, hogy előrejelzése szerint a virtualizáció lehet az év egyik legfontosabb adatközpontos témája. Ezt követően külön virtualizációs kutatócsoportot hozott létre az EMEA-régióban a téma több kutatási divízió bevonásával végzett, mélyreható elemzésére és feldolgozására.

Az IDC több fontos kutatási projektet is lebonyolított az EMEA-régióban ezen a fontos területen, és széles körben kommunikálta, miért és hogyan befolyásolja a virtualizáció a szállítókat és az IT-szervezeteket az ICT szektor különböző szegmenseiben. Ezekben a kutatásokban alapvető szerepet játszottak azok az EMEA-régióbeli végfelhasználói vizsgálatok, amelyek a szerverinfrastruktúrákkal, a virtualizáció kliensszámítástechnikai vonatkozásaival, valamint azzal foglalkoztak, hogyan javíthatja a virtualizáció az adatközpontok üzemeltetését költség, felügyelet és energiahatékonyság szempontjából. Az IDC a jövőben is vizsgálja a virtualizációval kapcsolatos végfelhasználói attitűdöt és motivációkat – következő tanulmányának megjelenése jövő hónapban várható.

A virtualizáció a továbbiakban is főként konszolidációs célokat szolgál, bár terjedését más üzleti tényezők is ösztönzik. Az IDC két fontos üzleti mozgatórugót azonosított a virtualizáció mögött, amelyek különösen relevánsak az EMEA-régió ICT piacán:
1) Zöld IT és energiahatékonyság
2) Magas rendelkezésre állási szint és katasztrófaelhárítás – különös tekintettel a KKV-szegmensre


Tekintve, hogy az IT-erőforrások közül az a „legzöldebb”, ami fizikailag nincs a helyszínen, a virtualizáció központi szerepet játszhat egyes európai szervezetek zöld IT stratégiájában. A virtualizáció ésszerűsíti az adatközpont működését, mivel lehetővé teszi, hogy az ott található fizikai IT-erőforrásokat (beleértve az energiafogyasztást) mindenkor az aktuális üzleti igényeknek megfelelően optimalizálják. A virtualizáció a fizikai eszközök helyigényét is csökkenti az adatközpontban, így azt a széndioxid-kibocsátást is megspórolja, amit a kiváltott fizikai eszközök generáltak volna teljes élettartamuk alatt. Ezek az előnyük nagyon fontosak minden olyan európai vállalat számára, ahol az áramszámlát is lefaragó, koherens adatközpont-stratégiát próbálnak kialakítani az égbe szökő energiaköltségek korában.

A szervervirtualizációs projekteket gyakran a rendelkezésre állás és a katasztrófaelhárítás motiválja. A virtualizált környezetben az IT-szervezet éles alkalmazást is áthelyezhet az egyik gazdagépről a másikra frissítés vagy hardverhiba-elhárítás céljából. Ez a lehetőség nagy mértékben javítja az alkalmazások rendelkezésre állását, így lehet, hogy ez lesz a következő „killer app” azoknál az európai KKV-knél, amelyek üzleti működése IT-környezetük maximális rendelkezésre állásától függ, de híján vannak a rendelkezésre állást növelő és a katasztrófaelhárítást támogató megoldások bevezetéséhez szükséges anyagi forrásoknak vagy szakértelemnek.

Ám a szervervirtualizációnak is megvannak a maga kihívásai. Lényeges például, hogy mennyire képesek a rendszergazdák integráltan kezelni az informatikai infrastruktúra erőforrásait (a szervereket, a tárolókat, a hálózatokat és a virtuális gépeket) a virtualizált környezetben. Hiszen csak az integrált menedzsment megvalósításával tudják méréssel vagy költségmegosztási mechanizmusokkal kezelni és/vagy kielégíteni a felhasználói követelményeket. A virtuális gépek „túlszaporodásának” megakadályozásához is több technológiát lefedő, integrált felügyeleti eszközökre van szükség. Végül, az IT-szervezetnek az arculati és változáskezelési szempontokra is gondolnia kell, ha elindul a virtualizáció útján. Ha a teljes IT-infrastruktúrát néhány szerverrel támogatják, a hálózati, hardver- és szoftverhibák óhatatlanul üzemkieséshez vezetnek, ami komoly negatív hatást gyakorol a cégre. Ezért az IT-szervezeteknek magas rendelkezésre állási szintű megoldásokkal kell védeniük hardver- és szoftvereszközeiket.

IDC Storage, Virtualization and Datacenter Efficiency Roadshow 2009


Platina partnerünk




Arany partnereink







Arany társpartnereink





Ezüst partnerünk


Partnerünk

Média partnereink



IDC Magyarország, 1051, Budapest, Nádor utca 23. V/5. tel.: + 36 1 473-2370 fax: + 36 1 473-2377 www.idchungary.hu I www.idc.com I Unsubscribe